Hónap: 2020 szeptember

Egyszer azt olvastam, hogy minden embernek meg van határozva az ételadagja az életére. Van aki elfogyassza hamarabb és van aki később.

Nem nehéz kitalálni, hogy a mértékletességre gondolt a szerző.

Az egyház szerint is bűn a torkosság.

Én inkább úgy értelmezem, hogy ne kívánjunk többet, mint amennyi elegendő.

Hogy miért lett a bejegyzésem címe “Tik-tak”?

Azért, mert nem mindegy, hogy a biológiai órám, milyen ütemben ketyeg.

|tik-tak| vagy |tik-tak-tik-tak|, ez nagyon nem mindegy!

Hogyan lesz a |tik-tak|-ból |tik-tak-tik-tak|?

Az egyik a mértéktelenség, amikor étkezünk.

Aztán, ugye a mértéktelen dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás.

Bevallom, az utóbbiak közül, mindkettőt űzöm én is, és nem tudom érdemes-e leszoknom róluk, ha nekem oldják a stresszt.

Ugye, milyen ördögi kör ez?

A gondolataim összefoglalására két velem egykorú ismerősöm hirtelen távozása késztetett.

Szerencsés vagyok, mert én még ketyegek!

Még nincsen betegségem, de már hallom az orvosom kérdését:

Ugye, nem gondolja, hogy amit ön 30 év alatt elrontott, azt én napokon belül meggyógyítom?

Tudom mikor ébredsz és melyik lábaddal kelsz.

Tudom, hogy merre nézel, amikor a szemüveged felveszed.

Tudom hányat lépsz a konyháig, hogy elkészítsd a kávéd.

Tudom, hogy mi az első dolog, amit megnézel a telefonodon.

Tudom, hogy a kávéd elfogyasztása előtt megeszel egy medvesajtot.

Tudom, hogy mennyi cigarettát szívsz el a kávéd mellé.

Tudom, hogy melyik rádiót hallgatod.

Tudom, hogy mit készítesz magadnak reggelire.

Tudom, hogy hipochonder vagy és mire gondolsz, ha egy mozdulatodnál apró fájdalmat érzel.

Tudom, hogy mit reggelizel.

Tudom, hogy forró narancslevet fogyasztasz mellé.

Tudom, hogy étkezés közben csak az ízekre figyelsz.

Tudom, hogy minden elfogyasztott ételed szavatosságát ellenőrzöd.

Tudom, hogy tusoláskor énekelsz.

Tudom, hogy öltözködéskor átgondolod a napi teendőidet.

Nem fogod elhinni, de azt is tudom, hogy mit csinálsz a munkahelyeden egész nap.

Van egy szomszédom, aki mindent elmond nekem, amikor alszol.

Szerző: A papucsod

Szomszéd: A munkáscipőd

https://cookpad.com/hu/receptek/13628012-kolbaszkrem?via=profile

Sok tányérom van már a tálaláshoz és fotózáshoz. A napokban elgondolkodtam azon, hogy vajon szükségem van még további tányérokra ahhoz, hogy elegendő legyen?

A fényképezőgépek és objektívek már megvannak, de tényleg szükségem van még tányérokra?

Nem elegendő az, ami van?

Miért érzek úgy, hogy ezt még meg kell vennem, ha meglátok egy olyat, ami még nincsen?

Ha logikusan közelítem meg a dolgot, minden tányérom kerek, szögletes vagy ovális.

Vajon tényleg nem elegendő az, ami most van?

Ezek után a feltett kérdéseim után jött a következő gondolat: A mindennapi életemben rendben van az, hogy mindig kell még valami, hogy elégedett legyek?

Ha a fényképezőgép az ingatlan és az objektívek az ingóságok – és ezekre azt mondtam, hogy – már megvannak, és vannak már tányérok is, amik ahhoz kellenek, hogy ne legyen egyhangúak a hétköznapjaim, kellenek még további tányérok?

A tányérokat újra tudom színezni egyszerűen egy program segítségével. Csak egy kicsit utána kell nézni, hogy hogyan kell.

Lehet, nem kell több tányér, hogy elegendő legyen, viszont az biztos, hogy a hétköznapi életemhez már nem szükséges több tányér!

Úgy gondolom, hogy azokat a tányérokat színezem újra, amik már megvannak.

Ne vegyetek ti sem több tányért, azokat színezzétek, amik már megvannak!

Lehet úgy is fotózni ételt, hogy nincs tányér. Íme két példa rá:

Miközben elkészítem a reggeli kávémat, a következő kérdések fogalmazódnak meg bennem:

Milyen lehetett a világ, ameddig az emberiség nem ismerte a kávét?

A szúfi szerzeteseket mi késztette arra, hogy megpörköljék a kávészemeket és vízben forraljàk?

Persze most egyedül iszom a kávét, de miért van a kávénak közösségformáló ereje?

Miért van az, hogy még egy rossz kávé is jobb annál, mint kávè nélkül kezdeni a napot?

Miután válaszoltunk magunknak a feltett kérdéseimre, egy

kis időutazásra hívlak benneteket, ha megengeditek.

A földrajzi felfedezések kora a 15. századtól a 18. század végéig tartott. Ebben az időszakban a szárazföldön maradt és felfedezésekre vágyó értelmiség sem volt tétlen.

Szinte bármit megfőztek, hogy kipróbálják ehető-e.

Volt aki azért főzött meg bármit, hogy fenntartsa a családját és volt olyan is, aki transzba akart esni, hogy közelebb kerüljön az általa imádott istenhez.

Az utóbbiak voltak a szerzetesek. Sokat köszönhetünk annak, hogy főzeteikkel felsőbbrendűvé próbáltak válni.

Volt bennük bátorság ahhoz, hogy kipróbáljanak mást is, mint abban a korban ismeretes volt.

Egy legenda szerint, volt egy kecskepásztor aki észrevette, ha a kecskéi egy bizonyos fajta piros bogyóból esznek, sokkal élénkebbek lesznek, mint azok a kecskék, akik nem esznek belőle.

Valószínűnek tartom, hogy a legendának van alapja.

Jaden nevű szerzetes lehetett az, aki rájött arra, hogy a piros bogyón túl is van transz, ha a bogyót pirítva tartósítjuk.

Váljék egészségére Jaden úrnak az elfogyasztott kávém!