A főcímben szereplő mondat egy az én generációmnak adott moziélményből ered, amit a 80-as évek elején láttam először.
Ez a mondat az “Égigérő fű” című filmben hangzott el, amikor Piroska, az egyik karakter, lekváros kenyér nélkül lecsúszott Oszkárhoz a szenesemberhez egy közeli ház pincéjébe.
A film Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült.
Matinéként volt alkalmam néhányszor megnézni, a “Koppányi aga testamentuma” és a “ János vitéz” mellett.
Az említett lekvároskenyér kulcsfontosságú a filmben, mivel ez az egyszerű étel az, ami a történetet hagyja kibontakozni.
A főszereplő Misu, aki gyermekként a nagymamája bátyjánál tölti a nyáriszünetet Budapesten a Paripa utca 4-ben.
Teljesen átlagos gyerek, aki unalmában fantáziál.
Mesékből szerzett élményei segítenek neki az éppen unatkozós perceket eseménydúsabbá tenni.
Ezt a fantáziálós időszakot felváltja egy igazi emberi mese, amikoris meghallja, hogy a ház egyik lakója Poldi bácsi 52 év munka után nyugdíjba megy.
Poldi bácsi parkőrként dolgozik. Amikor munkából hazatér, Misu minduntalan azt hallja, hogy mennyire fog hiányozni neki a szép zöld gyep, melyet munkája során mindennap látott.
Az nem derül ki a filmből, hogy Misu, miért érzi küldetésének azt, hogy Poldi bácsi a nyugdíjas éveit egy olyan környezetben töltse, ahol gyep van az udvaron, viszont a történetnek ezzel a küldetéssel üzenete van a néző/olvasó számára.
Ez az üzenet mindannyiunknak szól! Nem sok energiával és esetleges ismeretséggel, más emberek hétköznapjait jobbá tehetjük.
Fel kell ismerni, hogy vannak dolgok, amik nekünk gondok, viszont másoknak a mi gondunk örömet tud szerezni.
Tehát, ha kidobunk egy mikrót, egy mosógépet, egy hűtőt, egy szőnyeget, egy bútort, gondoljuk azokra, akik esetleg szükségüket érzik.
A film tanított meg engem arra, hogy az előző gondolatokat a gondolkodásmódom részévé tegyem.
Felnőttként nézve a filmet külön élmény más dolgoknak a felfedezése, mint például az, hogy egy szelet lekváros kenyér, mennyire el tudja feledtetni velünk a bezártságunkat akkor, ha úgy érezzük be vagyunk zárva.
Vagy például, mennyivel derűsebbek lehetnek a hétköznapjaink, ha a gyermekekkel felnőttként az ő gyermeki szintjükön beszélünk.
Természetesen a példamutató magatartásról sosem szabad megfeledkezni.
Összefoglalva az volt a célom a bejegyzésemmel, hogy leírjam, igenis vannak filmek, amik formálnak bennünket a szüleink tanítása mellett, és nekünk felnőtteknek is szükséges gyermekké válni, ha beszélgetünk a gyerekekkel.
Akinek van lehetősége, nézze meg a filmet gyermekével együtt és utána beszélgessen vele gyermekként a történetről..
Szüksége van valakinek egy lekváros kenyérre?
Ételfotózás Arisztiddal 